Archives: nyitott teizmus

Érdekes megközelítést kínál a nyitott teizmus

| Szerző administrator | Érdekes megközelítést kínál a nyitott teizmus bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva | Kategória: Szolgáltatás.

A legtöbb népnek külön felfogása van az élet nagy misztériumairól. Egy bölcs ember szerint mindenkinek saját magának kellene megszülnie a vallását és aszerint élnie az életét. Egyre inkább haladunk ezen elképzelés irányába, hiszen minden irányzatnak külön ágai nőnek. Itt van például egy újabb változat a nyitott teizmus, amely a Biblia bizonyos igerészeire alapozza meglétét. A nyitottság teológiája arra tesz kísérletet, hogy összhangba hozza az Isten mindentudóságát, az ember szabad akaratával, leszámítva, hogy az Úr nem ismeri teljesen a jövőt, mert ha ez mégis így volna, akkor a gyermekei nem volnának szabadok.

A nyitott teizmus ugyanakkor a saját forrásán belül is ellentmondásokba üszközik, de mégis sokan vannak, akik kapaszkodót találnak benne és elkezdik kutatni, hinni a benne rejlő igazságokat. Tény, hogy az ember nagy gondolkodó és olykor olyan dolgokon elmélkedik hosszú időn keresztül, aminek számos magyarázata lehet, de ettől függetlenül a nyitott teizmus egy olyan irány, amit érdemes lehet megvizsgálni és elmélkedni rajta.

Címkék: ,