Ahogy a mondás tartja, bizony a jóból is megárt a sok. Amennyiben a túlzott infraszauna használata után jelentkeznek bizonyos tünetek, érdemes a felfrissülést választani. Sok embert olyan betegségek sújtanak, amelyekről sokáig nem szereznek tudomást.…
Címke: infraszauna
Az infraszauna különböző változatai
Az szaunázás előnyeit ma már szinte mindenki ismeri, így nem az a kérdés, hogy érdemes-e beszerezni egy saját szaunát, hanem inkább az, hogy milyet ajánlott és hol megvenni. Ha Ön is szeretne egyet és lehetőleg a lakásában állítaná fel, hogy bármikor használhassa, akkor az infraszauna valamelyik típusát javasolnánk.
Ezt nagyon könnyű összeszerelni, beüzemelni és mivel nem keletkezik benne akkora gőz, mint a finn szaunában, a berendezési tárgyakban és a falakban sem fog kárt tenni. Az infraszauna többféle méretben kapható, így a választásnál azt is figyelembe veheti, hogy hányan fogják általában egyszerre használni.…
Miben más az infraszauna?
kialakult. Míg a hagyományos finn szaunákat szinte elviselhetetlenül melegre, akár 70-90 fokra is felfűtik, addig az infaszauna levegőjének hőmérséklete mindössze 30-40 fokos, ezáltal jóval szélesebb körben használható.
A hagyományos változatnál, a leggyakrabban fa a hő forrása, modern társánál ezt a feladatot pedig különböző infrasugárzók látják el.…
Infraszauna, a modern ember barátja
A technológiai fejlődéssel már számos olyan berendezés lett elérhetővé, amely tovább fokozza a komfortosabb életvitelt. Ebbe tartozik az infraszauna is, hiszen ez a modern kor egyik legkedveltebb készüléke. Sokan azért szeretik, mert rendkívül alkalmas egy jó méregtelenítésre, segíti a fogyást, akár 300 kalóriát is elégethet egy alkalom után úgy, hogy ezért közben nem végzett erőteljes testedzést.…
Infraszauna a medence mellé
A szaunázni vágyók sokszor bérletet kell váltsanak a legközelebbi wellness szalonba ahhoz, hogy ezt megtehessék. Viszont, amióta megjelent az infraszauna, azóta nem feltétlenül ez a módszer a legkifizetődőbb annak érdekében, hogy ezt a vágyát kielégítse.
Az infraszauna ugyanis olyan áron kapható, amit akár egy átlagfizetésű család is kispórolhat magának. Ha már van egy medencéje otthon, akkor butaság lenne a pénzét a wellness központoknak adnia, hiszen csak be kell szereltetnie az udvarára egy szaunát. Akár interneten keresztül is megrendelheti, csupán a saját igényeit kell ismerje.…
Az infraszauna működési elve
Minden ember számára nagyon fontos, hogy megfelelő legyen a közérzete és egészsége is. Ennek eléréséhez azonban méregtelenítésre van szükség, amit többféleképpen megtehet. Erre az egyik bevált módszer a szaunák használata. Napjainkban az infraszauna nagyon közkedvelt lett az emberek körében, ami egyre jobban kezd elterjedni. Rengeteg szóbeszéd szól ellene, sokan nem merik használni, ugyanis a szkeptikusok számára ijesztőnek tűnik az infrasugarak általi kezelés, azonban ez teljesen ártalmatlan. …