Jó dolog kapni, de ha adhatunk, annál nincs is jobb érzés. Kiváltképp így van ez, ha egy valóban segítségre szoruló mellé állhatunk és valamilyen módon támogathatjuk. Pontosan ilyen cselekedet az adó 1% felajánlása a beteg gyerekek részére. A Daganatos.hu Alapítvány már több mint 25 év foglalkozik rákos fiatalkorúak megsegítésével és támogatásával. Többek között fontos orvosi kutatásokat finanszíroznak, drága berendezéseket vásárolnak kórházaknak.
Eddig több száz olyan családnak nyújtottak már anyagi alapú támogatást, amelyeket a szegénység mellett, a tumoros betegség is súlyt. Kiemelt szerepe van az alapítvány által indított figyelemfelkeltő kampányoknak is, hiszen az emberek nagy többsége nem vesz tudomást a veszélyes betegségekről mindaddig, amíg közvetlenül nem találkozik vele. Az adó 1% jelentős adománynak számíthat az Ön részéről, mert ez alkotja az alapítvány jelentősebb forrásait és segíti tevékenységét. Az adó 1% hozzájárulásával anélkül adakozhat, hogy a pénztárcájába nyúlna.