A keresztény embernek szüksége van arra, hogy szólhasson Istenhez, feltárja előtte gondját, baját, érzéseit. Ez persze nem mindig könnyű, néha pont akkor a legnehezebb, amikor a leginkább szüksége lenne rá, mert mély élethelyzetben van. Ezért is jó, ha olykor az Istennel való párbeszédhez segítségül lehet hívni a verseket. József Attila versei gyakran imádságként szólnak az Úrhoz.
Nem mindig egyforma hangnemben, lelkülettel, hiszen van, amikor ezek a versek gyötrelmes keresgélésről szólnak, máskor mély, mindennapos kapcsolatról árulkodnak, bizonyos esetekben pedig a harag, a düh szólal meg bennük, vagy éppen a végső elkeseredés, lemondás. Ezek az érzések sokszor megjelennek az Istent kereső, megtaláló, majd újra kicsit eltávolodó emberben. Az „Istenem” című versében megszólaló gyermeki, őszinte odaadással ugyanúgy tudunk néha azonosulni, mint a perlekedő, elkeseredett gondolatokkal. József Attila versei sokrétű érzelmeit szólaltatják meg. Ezek a sokszínű, mély tartalommal rendelkező versek irodalmunknak igazi gyöngyszemei.