Sok olyan ember van, aki egy új végzettség megszerzésével szeretne szakmát váltani. Ennek szerencsére nincs sok akadálya, hiszen a Transzport Stúdiumnál meghirdetett emelőgépkezelő tanfolyam elvégzése nincs rengeteg feltételhez kötve. Az első és legfontosabb, hogy a jelentkező rendelkezzen általános iskolai végzettséggel.
Az életkor tekintetében elengedhetetlen a nagykorúság, ezért aki még nem múlt el tizennyolc éves, annak egy kicsit várnia kell az emelőgépkezelő tanfolyamon való részvétellel. Az OKJ-s kurzus esetében az is lényeges, hogy a jelentkező egészségügyileg alkalmas legyen a feladatok elvégzésére,
ezért ebből a szempontból vizsgálat várható. Más lényegi feltétele tulajdonképpen nincs ennek a kurzusnak, ám az mindenképpen fontos, hogy a jelentkezettek kötelező jelleggel részt vegyenek az órákon.
Az emelőgépkezelő tanfolyam természetesen három hét után vizsgával zárul és aki nem szerez elegendő pontot, az sajnos nem kaphatja meg a papírját. Arra számítani kell, hogy elméleti és gyakorlati számonkérés is lesz a kurzus végén.