Bizonyára jó páran vannak, akik fogyasztói társadalmunk termékdömpingjének hatására, teljesen elbizonytalanodnak, ha valamilyen speciális dolog vásárlására kerül a sor. Ezért valószínűleg olyanok is akadnak szép számban, akik a gyerekülés beszerzése kapcsán kerülnek hasonló helyzetbe, hiszen laikusként borzasztóan nehéz megtalálni a legnagyobb biztonságot kínáló terméket.
Ezért nem árt tisztában lenni azzal, hogy az újszülöttek csakis babahordozóban szállíthatóak gépjárműben, később pedig a kicsinyek súlya alapján választható ki a megfelelő darab. A babahordozó csakis menetiránynak háttal köthető be az autóba, mivel frontális ütközés esetén így nagyobb védelmet biztosít, ezért ma már a nagyobbaknak is készítenek ilyen módon használható gyerekülést.
Ezek általában 3 pontos biztonsági övvel vannak felszerelve, azonban már 5 pontos változattal készült termékek is találhatóak a piacon. Használatukra addig van szükség, amíg a gyerkőcök el nem érik a 150 cm testmagasságot, ugyanis ezután már gyerekülés nélkül utazhatnak.